A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szabás-varrás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szabás-varrás. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. október 30., hétfő

Angyal falidísz

Lányka szobának a kedves színfoltja lehet az alábbi képen látható angyalkát formázó fali dísz. Elkészítéséhez a csatolt szabásminta segítségül szolgál.

2017. március 15., szerda

Férfiingből női tunika

Gallérjánál tönkre ment férfi ing minden családban akad. A többi része viszont mintha új lenne, és az anyaga is kellemes viselet. Persze, hogy nem dobjuk ki! 
A karbevarrást követve kivágjuk az ujjakat, majd vízszintesen levágjuk a gallér alatt. Visszaszegjük először körben az karkivágásnál, majd az eleje-hátulja részt jóval szélesebben, ügyelve arra, hogy annyi hely maradjon, ahová be tudunk fűzni egy sálat, szalagot, ami a vállpántokat fogja majd képezni.
Hasonló az eljárás az második képen, a különbség mindössze annyi, hogy az ing nyakrészét az ujj vállbevarrásáig vágjuk le vízszintesen. Szélesen visszaszegjük és gumit fűzünk bele. Az ing ujját pedig könyök magasságában szabjuk le, és szegjük vissza.

    forrás

2017. február 14., kedd

Farmerból kötény


A farmernadrág körbevágott eleje képezi a kötény alsó részét, amihez felsőrészként hozzávarrták a levágott lábrész egyik szétvágott végét, méghozzá úgy, hogy annak oldalvarrása a kötény közepére essen. Végül a felsőrészt körbeszegték nyakpántot is kialakítva, míg az alsó részt fodorral látták el. 



2017. január 27., péntek

Strandruha varrás nélkül

A téli hideg napok behatárolják a szabadban tölthető időt, alkalmat adva arra, hogy a jó meleg lakásban kreatívkodjunk, például az alábbi ötlet megvalósításával előre készülve a nyárra.
Nagyobb méretű sálból, egyszínű vékony frottír törölközőből, vagy újonnan vásárolt kelméből, különösebb szabás-varrás ismerete nélkül készíthető el a képen látható strandruha.
A hónalj alatti rész lekerekített, de aki egyszerűbb megoldást szeretne, elég ha csak behajtja a két sarkot a visszájának szánt oldal felé, és színes szalagot, esetleg zsinórt öltöget az így képződött két véghez vállpánt gyanánt.
Jó szolgálatot fog tenni a csinos strandruha  a vízből kijövet, vagy napozás után, főleg azoknak, akik nem szívesen járkálnak még a strand területén sem csupán fürdőruhában.

forrás: Pinterest

2017. január 6., péntek

Farmerból papucs

Az alábbi képsor lépésről-lépésre részletesen mutatja, hogyan varrhatsz egyetlen régi farmerból - akár az egész család, esetleg a vendégek számára - lakásban viselhető papucsot.

Hasonló ötleteket a linkre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találsz! 

2016. december 29., csütörtök

Farmerből táskák

Farmerből készült táskák láthatók az alábbi képeken. Igyekeztem olyanokat válogatni, amelyeknek az elkészítése nem különösebben bonyolult, kezdő szabás-varrás tudással is viszonylag könnyen elkészíthetők. 
Hasonló ötleteket, szabásmintákat itt találsz!

2016. december 23., péntek

Női testalkatok

Az alábbi képek az egyes női testalkatokhoz igazodóan mutatják meg a hozzájuk illően legelőnyösebb szabású szoknyákat.

2016. december 20., kedd

Táskavarrás egyszerűen

A képen látható táskának az elkészítése nagyon egyszerű. Sajnos szabásmintát nem tudok csatolni hozzá, de aki ügyeskedett már varrógépen, az rátekintve is látja, hogy cseppet sem bonyolult. Gyakorlatilag két (egyik a táska külső része, másik a bélése lesz) téglalap alakú formát kell kiszabni, majd az anyagok színét egymás felé illesztve a két hosszabbik és az egyik rövidebbik oldaláról összevarrni, s ha megvan, a kifordítás után a negyedik oldalon is legépelni. Ezt követően kettéhajtani (a szabásnál ügyelni arra, hogy ebben az állapotban is kissé téglalap alakú maradjon), és három oldalát - egészen a szélein - így is összevarrni. Végül, a képen látható módon, a körkörösen belefűzendő fül számára kell U formájú, egymástól legalább 1,5-2 cm-re eső varrást készíteni. A zsinór befűzése után a végeit finoman összedolgozva addig mozgatjuk, amíg elrejti a táska anyaga a varratot. Már csak egyetlen teendő marad, hogy kétoldalt középen kissé redősre ráncoljuk a táska anyagát.

Sokféle táskát találsz szabásmintáikkal együtt a linkre kattintva.

2016. január 3., vasárnap

Női felsők megújítása

Alább sok-sok inspiráló ötletet találsz arra, hogy a régi, megunt, de anyagában még kiváló minőségű pólókat, pulcsikat, blúzokat horgolással, hozzáadott csipkével, és egy kis átszabással-varrással hogyan lehet nem csak megújulttá, de garantáltan egyedivé varázsolni.