A következő címkéjű bejegyzések mutatása: konyha. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: konyha. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. június 13., kedd

Hűtődekoráció

Egyetértek ezzel a képpel! A táplálékot, amit magunkhoz veszünk, amiből végül is építkezik a testünk, jókedvűen, jóízűen, nyugodtan, kellemes körülmények között kell elfogyasztanunk. Ismerek olyan fogyókúrás tippeket, hogy a hűtőre egy felhizlalt sertés, vagy egy nagyon kövér ember képét kell ragasztani, aminek láttán elmegy a kedvünk még az ajtó kinyitásától is, nem hogy az evéstől. Nagyon rossz megoldás! Ha le akarunk adni valamennyit a súlyunkból, arról nekünk magunknak kell dönteni, és nem a lelkiismeret furdalást keltő hűtőajtónak, mert ne felejtsük el, hogy a fogyókúránál is eszünk, csak esetleg mást, és kevesebbet, de azt a mást és kevesebbet is a hűtőből vesszük elő, és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen hangulatban vesszük magunkhoz.


2017. június 1., csütörtök

Gyümölcsgomba

Egy banán és egy alma (esetleg barack) felhasználásával kettő - a képen látható - 'gomba' készíthető. A tetejét egy csepp mézzel kend meg, hogy a rászórt müzlit (pótolhatod szezámmaggal, lenmaggal, apróra vágott dióval, szeletelt mandulával is) rögzítse. Az alját pedig mentalevéllel, citromfűvel, petrezselyemzölddel, - ami van - díszítheted. 
Siker lesz, ha ilyen díszítéssel tálalod az ebédet, de desszertnek is alkalmas, és még azok a gyerekek is imádni fogják, akik egyébként nem annyira szeretik a gyümölcsöket. Hidegtálak díszítésére is kiváló!

2017. május 14., vasárnap

Pléhbögre tároló

Függőlegesen a falra szerelt deszkadarabra három pléhbögrét erősítettek fel (de természetesen középre negyedik is elhelyezhető, ez esetben a füle ellenkező irányba kerüljön), amiben mindig kéznél lehetnek a feltekert tiszta konyharuhák, míg a használatban lévőt az alsó bögre fülébe fűzhetjük. A legfelső bögrében lévő csokornyi selyemvirág pedig üde dekoráció lehet.

2017. május 6., szombat

Teafilter kínáló

Jópofa, kedves ötlet az alábbi, kancsó formájú filtertea kínáló. Kartonpapírból lehet elkészíteni, amit mindkét oldalán öntapadó tapétával vonunk be, az élekre pedig - ahogyan a második kép mutatja - körös-körül spárgát ragasztunk. A kinagyítható mintasablonok megtalálhatók a képsorban. 
Egy doboz filteres teát mellékelve hozzá remek ajándékötlet is lehet.

forrás: Pinterest

2017. április 11., kedd

Gyümölcsös jégnyalóka

Vitamindús, hűsítő és kevésbé kalóriadús nyári desszertet készíthetsz néhány darab különféle gyümölcsből és gyümölcsléből, esetleg szörpből. Először mindig a gyümölcsdarabok kerüljenek az edénybe, erre öntsd rá a kívánt folyadékot.
Ha előrelátóan nem dobod el, hanem összegyűjtesz néhány joghurtos pohárkát, úgy formaként felhasználhatod őket, fogó pálcának pedig fapálcika híján megfelel a kiskanál is, ami úgy áll meg középen, ha a fagyasztás előtt a pohárkát alufóliával lefeded és egy gumigyűrűvel rögzíted, majd a közepén átszúrva helyezed bele szárával lefelé a kiskanalat.
Az utolsó képen látható szivárványos jégnyalóka esetében a különféle színű gyümölcsök egy kevés gyümölcslé hozzáadásával turmixolva lettek, és minden egyes réteg külön-külön megdermedése után került rátöltésre a következő színű folyadék.

Egyéb fagyival kapcsolatos ötleteket a linkre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találsz! 

2017. április 8., szombat

Konyhai tárolási ötletek

Magam is tapasztalom és másoktól is azt hallom, hogy - még viszonylag nagy lakás esetében is - a tárolóhelyekből sohasem elég. Az alábbi képeken olyan praktikus ötletek láthatók, amelyek erre a problémára igyekeznek különféle megoldásokat mutatni.

2017. március 16., csütörtök

Tálalási ötletek húsvétra

Keményre főzött tojások, egy kis szeletelt sárgarépa, saláta, zöldségek, sonka, sajt... mind a hétköznapi asztalokon is előforduló étel. Mégis autentikus húsvéti jelképpé tudod varázsolni egy kis tálalási trükkel. Nézd a képeket, semmi különlegesség, csak egy kis kreativitás!

Egyéb húsvéttal kapcsolatos ötleteket a linkre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találsz!