A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hinta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hinta. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 29., hétfő

Párna-függő-szék

Ugye tetszenek ezek a függőszékek? Első ránézésre talán bonyolultnak tűnik az elkészítésük, pedig nem az.
Ha van két egymással harmonizáló díszpárnád, az alap már megvan, de természetesen el is készíthető. Színben kedvedre való vásznat, vagy valami hasonló, erős textilt kell beszerezned a két párna együttes méretének valamivel több, mint duplája nagyságban, és szép fonású, de megfelelő szakítóerővel bíró vékony kötelet, és annyi kis fagyöngyöt, ahány csomót fogsz kötni, továbbá két fémkarikát, ami az egészet felül tartani fogja.
A vásznat színével befelé téglalap alakúra hajtod úgy, hogy a két párna széleitől számítva mindkét oldalon kb. 15-15 cm szabad rész maradjon. Hosszában varrógéppel összevarrod mindkét oldal széleit, és visszafordítod az egészet a színére. Ezt követően kb. 10 cm-re a szélétől szintén mindkét oldalán varrod végig. Az így képződött kis járatba balról is és jobbról is betoloncolod a két részre osztott fagyöngyöket, majd elszeged (bevarrod) a téglalap alakú anyagod rövidebbik végét is. 

Most már csak meg kell keresned ujjaiddal a fagyöngyöket, azonos távolságra szétosztanod, gombostűvel rögzítve az anyagon, hogy ne tudjanak újra összegurulni, majd megkezdheted a golyócskák körül a kötelek csomózását oly módon, hogy a levágott kötelek feléhez kerüljön a csomó, így duplán viheted fel őket rögzítésre a tartókarikához (ami ezen a képen nem látható,  de nyilvánvalóan szükséges).

2015. december 22., kedd

Forrázóteknőből függőszék

A régi forrázóteknőt dekopírfűrsszel kettévágva mindjárt két függőszék készíthető. A szélek 'S' alakú legömbölyítése után (célszerű rajzolással bejelölt és levágott darabot a többi három esetben sablonként használni) csiszolás, reszelgetés, majd a lenolajkencézés következik, s ezt követően már csak a függesztés marad hátra, ami ebben az esetben lánccal történt.

Egyéb függőszék ötleteket a linkre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találsz!

2015. június 17., szerda

Makramé függőszék

Aki szeret makramézni, az alábbi képsor alapján hasznos és szép ülőbútort készíthet, amiben hintázgatva kellemes nyári relaxálásban lesz része annak, ki beleül. Mindemellett a terasz, erkély, vagy kert dísze is lehet. A megvalósítás a képeken lépésről-lépésre nyomon követhetők.
forrás oldalra kattintva angolszász mértékegységben megadva a pontos méretek is megtalálhatók.

Egyéb függőszék ötleteket a linkre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találsz!
 

2015. május 30., szombat

Függőszék

Különösebb szabás-varrás ismeret nélkül is elkészíthető az alábbi függőszék, annyira egyszerű a szabásmintája. 2 m erős vászonra van hozzá szükség, amit hajts félbe, majd az egyik sarkától 18 cm-t mérj le, kösd össze egy vonallal a másik sarokig, majd vágd le a vonal mentén ferdén, a képnek megfelelően. A szegéseket, a bújtatók kialakítását a képen nyomon követheted. Az alábbi képeken a nyers színű vászonra fekete ruhafestékkel mintát festettek, ami természetesen elmaradhat. A zsinór befűzése, a felfüggesztés kialakítása a képsoron szintén egyértelműen nyomon követhető.

Hasonló ötletet itt találsz!

2014. október 17., péntek

Keresztszemes hintaszék

Régi hintaszék fehérre festve, majd a fa felületeken kis visszacsiszolással antikolva, végül a háttámlája keresztszemes hímzéssel díszítve. Igazán szép lett! (Fürjesiné Peleskei Kitti munkája.) 

forrás: regibolujat

2014. február 17., hétfő

Gumiabroncsból: KERTI HINTA

A kiselejtezett gumiabroncson kívül a képen látható alkatrészek szükségesek még, hogy a gyerekeknek ilyen kellemes meglepetést készíthess a jó idő beálltával.
Egyéb gumiabronccsal és hintával kapcsolatos bejegyzéseket a linkekre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találsz! gumiabroncs , hinta

forrás: UsefulDiy

2013. november 12., kedd

Hintaétkező

Akik szeretik a nagyon különleges, fiatalos lendületű dolgokat, azok biztosan felkapják a fejüket erre az ötletre. Konzervatívabbaknak ajánlom, próbálják elképzelni inkább napernyővel fedetten a kertben.

2013. július 22., hétfő

Trambulin kerti hintágy

Megnőttek a gyerekek, nem ugrándoznak már a trambulinon, így csak kerülgetni való kacattá vált? Remek hintaágy alakítható ki belőle belefűzött kötél, és egy darab lánc segítségével. Ha van a kertben  egy termetes fa, akkor a felfüggesztése is egyszerűbb. A képen egy régi sátorlappal az árnyékolást is megoldották. Nagyon jó kis kuckó olvasáshoz, relaxáláshoz.