A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hal. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hal. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 9., szerda

Karácsonyi hal másképpen - recepttel

A karácsonyi asztalról sok helyen nem hiányozhat a hal. Ennek egyik magyarázata, hogy Jézus az apostolokat az emberek halászaivá tette, ezáltal a hal egyúttal a megtért és megkeresztelt ember szimbóluma is lett, amely Jézus követését jelenti. 

A karácsonyi halevés magyarázata a néphagyományban is megtalálható. A gyors mozgású hal az új esztendőben hasonló haladásra serkenti az ünnepi asztalt körülülő családot, és a halpikkelyek bőséget ígérnek a ház népének a következő esztendőre. 

Ha nem szereted a halat, vagy vegetáriánus vagy, a szimbólumot akkor is elkészítheted, ha a kép alapján formára szabott leveles tésztát 
  • apró sült húsdarabokkal,
  • fűszerezett darált hússal (gyakorlatilag fasírt); 
  • sült hagymás gombával; 
  • karikára vágott főtt tojással, sajttal és baconnal; 
  • édességként készítve pedig túróval (utóbbihoz: citrom reszelt héja és leve, porcukor, tojássárgája és kevés búzadara) 
töltöd meg. A pohárral kör alakúra szaggatott 'pikkelyekkel' még a bőség megjelenítését is szimbolizálni tudod.

Leveles tészta egyszerűen:

Hozzávalók:
30 dkg liszt, 
25 dkg sütőmargarin, 
csipetnyi só, 
6 evőkanál hideg víz, 
1 evőkanál ecet.

Készítése:
A hozzávalókat összegyúrjuk, és 12 órán át pihentetjük. Pihentetés után kinyújtjuk, és tetszés szerinti formában felvágjuk, megtöltjük. A pihentetésre tekintettel célszerű a tésztát előző este meggyúrni. Utána, ha megtöltöttük, sütésig tároljuk hűtőben. 
Amennyiben nem szeretnél gyúrni, gyorsfagyasztott leveles tésztát is használhatsz.

Készíthetsz belőle krémest, szerelmes levelet, gesztenyés, diós, mákos kiflit, sonkás batyut, sajtos táskát, aprósüteményt - reszelt sajttal, tehát bármit, mint a leveles tésztából. Előmelegített sütőben 200 fokon rózsaszínűre süsd, a sütési idő a tölteléktől függ. 

Ha édes tésztát készítesz belőle, a tetejét - miután kisült - hintsd meg vaníliás cukorral. Ha sós süteményt sütsz, a tésztáját erősebben sózd meg.


2015. március 8., vasárnap

Halacska és bagoly lampionok

Barátságos áron készen kapható színes lampionokból egy kis rádolgozással halacska 'úszkálhat' a gyerekszobában. Hozzávalóként színes selyempapírokra és ragasztóra van még szükség. Az elkészítés menetét a képek lépésről-lépésre mutatják. Hasonló technikával készül az alul látható bagoly is. 

forrás: innen

2015. január 26., hétfő

CD-ből falidíszek

Többféle inspiráló kép sorakozik alább a CD-k, DVD-k újrahasznosítására példaként.

Egyéb hasonló ötleteket a linkre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találsz! CD-ből
 
forrás: innen, 

2015. január 11., vasárnap

Gyöngyös dróthal

Kétféle átmérőjű drót, különféle ásványdarabok és gyöngyök szükségesek a képen látható fali dísz elkészítéséhez. A megvalósítást először a hal teste és farkuszonya kontúrjának egy darab vastagabb drótból való megformálásával kell kezdeni, ehhez kell a vékonyabb dróttal hozzáerősíteni a szintén  egy darab vastagabb drótból kialakított hasi és hátuszonyt. A következő lépés a test és a farokrész kitöltése a kacskaringósra hajlított vastagabb dróttal, ezekhez, illetve az uszonydrótokhoz kell majd erősíteni a vékony dróttal 'behálózott' ásványdarabokat. Végül a gyöngyök felfűzése és a kontúrdrótok vonalának követésével ahhoz erősítése marad még hátra feladatként.

forrás: innen

2014. október 10., péntek

Szerencsepatkó halacskák

A szerencsepatkókat gyűjtőknek különösen 'testhezálló' az alábbi ötlet, ugyanis hal formájúra vágott lemezre erősítve nagyon jópofa kerti díszt készíthetnek belőlük. A növények között is különleges látvány, de még inkább, ha egy kis kerti tavacska köré kerülnek.

forrás: Pinterest

2014. szeptember 16., kedd

Citromhalacskák

Gyümölcstálak, hidegtálak és halételek tálalásakor is remek díszítő elemként szolgálhat a citrom, főleg ebben a kreatív formában. Elkészítése roppant egyszerű, nem igényel különösebb kézügyességet. Mindössze néhány szem borsra és egy darab sárgarépára van még hozzá szükség.

Egyéb  tálalási ötleteket a linkre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találsz!

    forrás

2014. szeptember 3., szerda

Farmerból: HALTÁSKA

Kell egy kis türelem - de a különlegességét tekintve megéri -, ha ilyen farmerból készült pikkelyes haltáskát szeretnél készíteni. A munka menetét a lépésről-lépésre képeken részletesen nyomon követheted.

Egyéb farmerból készült ötleteket a linkre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találsz! 









forrás: livemaster

2014. augusztus 23., szombat

Horgolt halszütyő

Melyik gyerkőc nem örülne ilyen helyes kis szütyőnek? Elkészítését tekintve hengeres formát kell rövidpálcikákból horgolni, amit a farok felé közeledve egyre fogyasztasz, majd újra növelve meghorgolod a virágmintájú farokuszonyt. Végül hátuszonnyal, szemekkel és összehúzó zsinórral is ellátod.

Egyéb horgolási ötleteket a linkre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találsz! 

   forrás

2014. május 20., kedd

Horgolt állatfigurák

Akiknek volt a kezükben már horgolótű, tudják, hogy milyen egyszerűen és gyorsan elkészíthetők ezek a kis állatfigurák, amelyek gyerekruhák, terítők és a lakás még számtalan helyének díszéül szolgálhatnak, de kis hurkot hozzájuk horgolva akár szalvétagyűrűk is lehetnek.

2014. január 22., szerda

Haldísz házilag

Kukoricaliszt és ragasztó a képen látható hal dombormű alapanyaga, de készülhet levegőn száradó gyurmából is, akrilfestékkel színezve. A képek lépésről-lépésre mutatják a formázást.









forrás: UsefulDiy