A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ajtó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ajtó. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 9., kedd

'Titkos ajtók', 'titkos szobák'

Néhány látványos ötlet arra, ha a lakás valamelyik ajtójának kilétét nem szeretnénk egyértelművé tenni, miáltal a mögötte lévő helyiség is 'titkossá' válik.


 

2015. október 29., csütörtök

Hóember az ajtón



A fehér teleajtók télen szinte kínálják magukat hóemberes dekoráció elkészítésére.



Egyszerű az elkészítése, mindössze öntapadó tapétára van hozzá szükség, amiből akár 10-20 centiméteres darabot is lehet vágatni a papírboltban, így a megvásárlása sem kerül sokba.



A bejárati ajtó kültéri oldalán is kedvesen köszöntő meglepetés lehet, de a lakás belterében, valamelyik szoba felé nyíló ajtón hasonlóképpen jól mutat.



A saját megvalósításhoz remélhetőleg az alábbi képek szolgálnak némi inspirációval.




2015. május 25., hétfő

Polc az ajtó fölött

A kis alapterületű lakásokban élők gyakori problémája a tárolás. Keveseknek jut eszébe, hogy az ajtó fölötti falrész - főleg az előszobában és a fürdőszobában - szinte kínálja egy-egy polc elhelyezésének lehetőségét. Az alábbi képek ilyen ötleteket mutatnak be, de akad köztük olyan is, ahol fekhelyet alakítottak ki ezen a részen.

2015. január 28., szerda

CD-vel mozaikozott lakberendezési tárgyak

Feldarabolt CD-kel mozaikozott használati és lakberendezési tárgyakról készült fotók sorakoznak alább, bemutatva, hogy a kopott, régi holmik és a felgyülemlett, használatlan, vagy hibás CD-k együttes újrahasznosításából ilyen remek darabok készíthetők. 
A megvalósítás menete nem különbözik az egyéb mozaikozástól (darabolás, ragasztás, fugázás), de ha lépésről-lépésre is érdekel, itt találod.



forrás: innen

2014. október 22., szerda

Régi ajtóból: BÖGREFAL

Lecserélt régi ajtó nagyszerű újrahasznosítása látható a képen. Csiszolás, festés után vízszintesen a falra erősítették, három sorban sok-sok akasztóval látták el, amire a család nap, mint nap használt bögréi kerültek. Az elhelyezésnél arra is ügyeltek, hogy az alsó sorban elhelyezett bögréket a gyerekek is elérjék. A kompozíciót az ajtó négy sarkánál, a színével azonos falfestés teszi még érdekesebbé. Gratuláció az ötletért Regényi Gábornak.

Egyéb ajtóval kapcsolatos ötleteket a linkre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találsz! ajtó

forrás: regibolujat

2014. október 19., vasárnap

Üveges ajtó dekoráció

Régi beltéri üveges ajtók újragondolása látható a képeken. A fa rész csiszolással, újrafestéssel újult meg, míg a sárga katedrál üveg helyett átlátszó került behelyezésre, amire homokfújt hatású öntapadós fóliából előrajzolt sablon segítségével vágtak ki és ragasztottak fel fa alakzatú mintát. Remek lett, gratuláció Szabó Erika készítőnek.


forrás: regibolujat




2014. augusztus 28., csütörtök

Térelválasztó ötletek

Az alábbi képsor olyan térelválasztó megoldásokra mutat példát, melyek házilag is könnyen kivitelezhetők, többnyire költségkímélőek és akár mozgathatók és ideiglenes jellegűek is lehetnek. Mégis, ha a szükség úgy hozza alkalmasak arra, hogy egy térből kettőt varázsoljanak:
  • Lehet gurulós ruhaállványra a lakás hangulatához illő textilt tenni,
  • Virágládára görgőket és keretet szerelve kúszónövénnyel befuttatni,
  • Lecsiszolt és lakkozott raklapok is megfelelnek a célra, amire képek is akaszthatók,
  • Dekorációs papírból kivágott és egymáshoz fűzött körlapok talán a legolcsóbb megoldás,
  • Kötél, vagy vastag spárga is mutatós lehet, erre kétféle variációt is kínálnak a képek,
  • Egy polcrendszerbe szerelt asztallappal is kettéválasztható a szoba,
  • Végül a tolóajtós megoldások is szóba jöhetnek, ez már valamivel nagyobb befektetést igényel.

forrás: buzzfeed

2014. augusztus 5., kedd

Ajtóból: ÓLOMÜVEG HATÁSÚ ASZTAL

Kiszuperált, kazettásan üvegezett beltéri ajtó, vagy ablakszárny is képezheti egy új asztal ólomüveges hatással bíró nagyon dekoratív lapját, ha az alábbi lépésről-lépésre képeknek megfelelően a fa részeket újrafested, az üveglapok alulra kerülő oldalát pedig üvegfestékkel színezed. Ha a kazetták osztásait szeretnéd elkerülni, az egész felületet érdemes felülről víztiszta üveglappal borítani. A lábak készen kapható korlátfából is készülhetnek.

2014. július 21., hétfő

Ajtón tárolások

Az a tapasztalatom, mindegy, hogy kisebb, vagy nagyobb a lakásunk alapterülete, a tárolás valahogy mindig gondot okoz. Erre gyűjtöttem az alábbi képek formájában néhány praktikus ötletet.

Egyéb tárolással kapcsolatos ötleteket a linkre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találsz! tárolás

forrás: buzzfeed

2014. június 11., szerda

Régi ajtóból, mozaikozott ebédlőasztal

Lili Sebestyén osztotta meg a saját asztalukról készült fényképet egy közösségi oldalon. Minden egyes alkatrésze újrahasznosított, az alapja egy régi ajtó, amire tapadóhíd majd flexibilis csemperagasztóval darabokra tört csempe került, ezt követte a fugázás és lécből keretet készítettek hozzá. Egy régi asztal lábait szerelték fel az így elkészült asztallapra, végül az egészet színre festették. Gratulálunk hozzá, az eredmény szerintem fantasztikus!

2014. április 29., kedd

Régi ajtóból szerszámoskamra

A képen látható kis kerti szerszámos kamrának az érdekessége, hogy lecserélt és kidobásra szánt, régi ajtókból készült. A ház felújítása során érdemes tehát számba venni az újrahasznosítható anyagokat, hiszen ehhez hasonló szerszámtárolónak a bolti ára kb. 40 ezer forint, amit ilyen módon tizedére lehet csökkenteni.

Egyéb ajtóval kapcsolatos bejegyzéseket a linkre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találsz! ajtó

2014. április 2., szerda

Ajtóból előszobafalak és egyebek

Bontás, felújítás alkalmával lekerülnek a régi ajtók, de nem feltétlenül szükséges a szemétre kerülniük. 
Nagyon ügyes megoldások a régi, rusztikus ajtókból készült előszobafalak - amelyek a ruhafogasok mellett még tárolási és ülési lehetőséggel is szolgálnak -, de a fotók egyéb szép és praktikus ötletekkel is szolgálnak.
Egyéb ajtóval kapcsolatos bejegyzéseket a linkre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találsz!