2014. január 5., vasárnap

Minilakás elrendezése

Ötletadónak hoztam a képeket, kis lakásban élők számára. Érdemes tüzetesebben megvizsgálni. 
Az elsőként bemutatott a minilakásnak az alapterülete körülbelül 20-25 négyzetméter lehet, mégis minden praktikusan megtalálható benne: nappali, háló, étkező, konyha, fürdőszoba, előszoba. Ráadásul csöppet sem tűnik picinek, zsúfoltnak, ellenkezőleg, inkább szellős benyomást kelt, amit azzal sikerült elérni, hogy a leválasztott fürdőszobán kívül gyakorlatilag minden egyéb egy térben van, és csak az itt-ott kissé 'belógó' falrészek, beépített szekrények válasszák szét a funkciókat.
A második minilakás alapterülete még kisebb lehet, talán 20 négyzetméter, és szinte mindent megtalálsz benne. Figyeld meg a képsorokon a praktikus tárolási megoldásokat, a kihúzható lépcsőt! Egy centiméternyi hely szint kihasználatlanul hagyva. A fürdőszoba valószínűleg a háló alatti részben van, s minden bizonnyal ahonnét fényképezték - az ablak előtt - kanapé lehet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése